Kedves LaCuisine olvasók!

Fogadjátok sok szeretettel az első TV-s szereplésünket (14:50 perctől).

A tapenade (ejtsd tapönád) egy olyan Provence-i fűszeres krém, melynek alapvető összetevője a szardella, a tonhal, az olajbogyó és a kapribogyó.

Úgy tudni, hogy 1880-ban egy Marseille-i séf, Meynier, „segítette a napvilágra”. Főtt tojások belsejét töltötte meg az összezúzott töltelékkel. Fűszer csak később került az eredeti receptbe. Az olajbogyó színének megfelelően létezik fekete és zöld változatban is.

A ’far’ (ejtsd fár) Bretagneban őshonos, de ízéből és egyszerűségéből adódó érdemeinek köszönhetően jó ideje a régió határain túl is közismert. Szokás mondani, hogy mindenhol jó, de legjobb otthon. Ha a ’far’ beszélni tudna, gyanítom, ő nem osztaná ezt a véleményt, hiszen hivatásos és hobby-gasztrológusok hasában érzi a legjobban magát.

Egyszer úgy hozta a sors, hogy csaknem egy teljes héten át löncshúson éltem. Biztosan akad olyan gasztrofil, aki – ismerve a löncshús néven forgalmazott dobozolt katasztrófát – erre azt mondaná, hogy az nem élet, akkor inkább a halál. Nos, a löncshús a halálnál biztosan jobb, de minden más összevetésből valószínűleg vesztesen kerülne ki.

Valamikor, még az idők kezdetén, közvetlenül a reggeli elterjedése előtt, az ember azért evett, hogy éljen… Nem is oly rég, néhány évszázaddal ezelőtt, azonban az ízek élvezete és az ízlelőbimbók különböző mennyei ízekkel való bizsergetése túllépett a táplálkozás egyszerű keretein. A konyha egyre inkább „műteremmé” vált, ahol neves séfek és hétköznapi háziasszonyok egyaránt alkotásba merültek. A francia pot au feu, avagy fazék a tűzön, egyike a jóértelemben ízborzongató és egyben hallatlanul egyszerű, őshonos gall ízvilágnak.

A ’to crumble’ annyit jelent, mint morzsolni. A hagyományosan gyümölccsel készülő brit specialitás francia barátaink igencsak nagy kedvence. Bár a történelemkönyvekből úgy sejlik, angolok és franciák évszázadokon át perlekedtek, íme a bizonyítéka annak, hogy a két nemzet békés korszakai kulináris gyümölcsöket is hoztak. Az én okfejtésem szerint a francia kultúrába oltott, belga alapanyagot sem nélkülöző, angol származású crumble olyannyira finom, hogyha két, egymással hadban álló nemzet vezetői egy crumble-reggelit elköltenének egymás társaságában, garantáltan letennék a fegyvert.