A burgonya olyan, akár a keringő, a bécsi waltzer: soha véget nem érően lehet táncolni/főzni, és soha nem ugyanaz, soha nem megunható. Könyveket lehetne írni a krumplireceptekről, és írtak is. A petrezselymes újburgonya, a krumplipüré vagy a sült krumpli levethetetlenül hozzátartozik életünkhöz, s miért is akarnák levetni. A krumpli a bölcsőnk és a sírunk, élünk-halunk érte, hozzánk tartozik, mint az egykori tahiti bennszülöttekhez a fűszoknya, nem adnánk oda semmiért. Krumpli nélkül nem élet az élet, a krumpli társadalomszervező erő és politikafüggetlen, nincs olyan változata, amelyet valaki nem szeretne. Én valamennyit szeretem.

A párizsi bisztrók sztárja visszatér! Az eltűnt idő nyomában c. regényfolyam II. kötetében (Proust - Bimbózó lányok árnyékában) mellékszereplőként felbukkanó harapnivaló már az 1900-as évek elején nagy sikernek örvendett. Bisztrós fellépései során klasszikus megjelenés jellemzi: toast kenyér benne egy szelet sonkával, valamint reszelt sajttal a tetején. Gyakran Croque Madame kíséretében érkezik, aki kivétel nélkül mindig tükörtojást visel fejdíszként.

Mindenféle kendőzés nélkül eláruljuk, hogy Marie- Jeanne Bécu, azaz Du Barry asszony kedvence a karfiol volt, maga a grófné pedig XV. Lajos francia király kedvence volt, így lehetséges, hogy e híresen erkölcstelen kapcsolat mellékhatásaként a karfiol sem állt távol őfelségétől. Erre ugyan semmiféle bizonyíték nincs, de a karfiolételek élvezeti értékéből ezen történeti bizonyosság hiánya nem von le semmit. Mint ahogy az uralkodó szenvedélyéből se vontak le hosszú ideig semmit Du Barry komtessz szaporodó szarkalábai és hurkái.

Napjainkban egyre inkább a „főzős” tévéműsorok tömkelegében élünk, de nem volt ez mindig így! Volt idő, mikor a TV ugyan már létezett, de szakács még egyáltalán nem volt a képernyőn. A franciakonyha-rajongó Julia Child tévéműsorát, mely a világon az elsőnek számított, 1963-ban kezdték el vetíteni az Egyesült Államokban. A szívvel-lélekkel főző chef forradalmasította az evés-ivás kultúráját Amerikában és hiteltérdemlően bizonyította, hogy a francia szakácsművészet kimeríthetetlen, párját ritkítja, és valósággal rajongani lehet érte…

 A Karácsony Franciaországban is csupa hagyomány, bár az évszázados francia tradíciók és a különböző kultúrák szokásai között húzódó éles határvonalak mára már elmosódni látszanak. Ahogy a világ más országaiban, úgy a gallok hazájában is családi és keresztény ünnep a Karácsony, bár vallásos fénye egyre jobban megkopni látszik. Ennek hátterében nem csupán a társadalom szekularizációja áll, hanem az államot és egyházat, a hétköznapi életet és vallást szétválasztani akaró republikánus eszmék is meghúzódnak.

Nem is a franciákról beszélnénk, ha nem lennének regionális különbségek. A karácsonyi hagyományok sokszínűségét tekintve a kelet-franciaországi Lorraine (Lotharingia) és Alsace (Elzász) vidékei a legváltozatosabbak. Karácsonyi vásáraik világhírűek: Lorraine tartományban - Nancy városában - rendezik meg a Szent Miklós karácsonyi parádét, míg a Vogézek hegyei közt rejlő Metz karácsonyi vására a második legnagyobb az országban. Ezeknek a karácsonyi „mulatságoknak” elmaradhatatlan kelléke a tűzijáték.