Mindig egy csöppnyi dekadens francia rokokó jut eszembe a krémlevesekről, ahogyan a Madame Pompadour-féle cicomadámák affektáló mozdulattal belemerítik apró ezüstkanalukat a vichyssoise nevű hideg póréhagyma-krémlevesbe, amikor már elpilledtek a sok udvari cselszövéstől, és ráuntak a patyalottiszta erőlevesre, a consomméra.

A bisztró a francia gasztronómiai élvezetek hétköznapi állomása, így a mindennapi élet fontos része. Általában szerény küllemű nem túl drága helyek, ahol egyszerű, szezonális és házias ételeket lehet fogyasztani még a tőlük keletebbről érkező turisták pánztárcájához is mérten. Nincs étlap, naponta változó menü kapható, melyet rendszerint krétával egy fekete fatáblára írnak fel. Itt csak néhány fajta, de kifejezetten jó minőségű étel kapható. Alapelveik: friss alapanyagok, szezonalitás, zöldfűszerek, egyszerű elkészítési mód, hagyománykövetés. Import termékeket nemigen használnak fel és igazi bisztrókban nem kapunk ázsiai ételeket vagy pizzát.

Sokan nem is gondolnák, de az igazi omlett elkészítése nem is olyan egyszerű feladat. Sokcsillagos francia, igazi haute cuisine éttermek jól bevált szokása, hogy az újoncoknak mindössze egy felvételi feladatuk van: rántottát készíteni, ahogy azt Escoffier a nagykönyvben megírta. Ez az egyszerű, ám rafinált étel tökéletes vizsgafeladat; több gyenge pontja is van, és nem lehet holmi trükkökkel megtéveszteni. Az egyik hiba, ha túl hirtelen lángon készítik, mert elég pár pillanat, megkeményedik a tojásfehérje és elveszti könnyed, habos jellegét. A másik - bocsánatos - bűn, ha a rántottát hideg tányéron tálalják. Törékeny lelke révén ilyenkor egy szempillantás alatt „ledermed”.

A nálunk gesztenyepüréként emlegetett francia desszertcsoda szülőhazájában a legmagasabb alpesi hegycsúcsról, a Mont Blanc-ról kapta nevét. Francia berkekben a tálalás művészetét a nálunk szokásostól eltérő módon művelik. A hegyként felpúpozott, kevés tejszínhab segédletével havas hegycsúcsot idéző ételköltemény az egyik legrégebbi francia klasszikus.

Nem tehetjük kezünket a palacsinta-flambírozás tűzébe, hogy ez a történet megesett-e, de erősen igaznak tűnik: a crêpe Suzette ugyanúgy tévedésből született, mint a Tatin-torta, és ugyanúgy híressé is vált.

A tarte Tatin, vagyis a Tatin kisasszonyok tortája, vékony ropogós tésztájú almatorta édes és ragacsos karamellel a tetején.

A torta története a századfordulóig nyúlik vissza. Caroline et Stéphanie Tatin testvérek voltak, együtt vezették Lamotte-Beuvron-ban (Franciaország középső részén, Orléans-tól nem messze található kisváros) a mai napig is működő jónevű fogadójukat. A fáma szerint egy nap az egyik gáláns vendég bőbeszédűségével feltartotta Stéphaniet, aki közben teljesen megfeledkezett a desszertről.