Egyszer úgy hozta a sors, hogy csaknem egy teljes héten át löncshúson éltem. Biztosan akad olyan gasztrofil, aki – ismerve a löncshús néven forgalmazott dobozolt katasztrófát – erre azt mondaná, hogy az nem élet, akkor inkább a halál. Nos, a löncshús a halálnál biztosan jobb, de minden más összevetésből valószínűleg vesztesen kerülne ki.

Azóta már ettem házilag konzervált „löncshúst“, és döbbenetesen finom volt. Mindenkinek azt ajánlom, ha turistaútra indul, és vinni akar magával konzervet, akkor inkább készítsen magának, ha van rá ideje. Nem kell hozzá sok.

Akkor is készítsen, ha nem indul sehová, ha csak helyben jár, mert úgy is megéri. Ebben az esetben a túra csak a kamráig tart, de oda sokszor, legalábbis míg el nem fogy a húspástétom. Igazából ez nem pástétom, de az egyszerűség és a közérthetőség kedvéért egyezzünk meg ebben az elnevezésben.

A keresgélés során fellelt eredeti francia receptben szerepelt egy kutya is, Ponpon.

Csak semmi pánik, nem a feldolgozandók között, hanem szellemi adalékként, akinek csaholása és farokcsóválása komoly lelki töltetet-többletet ereményezett a csapatnak, mert a húspástétom-teremtés csapatmunka, mindenkinek megvan a helye, hogy ott kedvére szitkozódjon, amiért a többiek csak lazsálnak, illetve kisméretű üvegeket húznak elő a ruhaujjukból.

A receptet tetőtől talpig átalakítottam: csapatmunka helyett egyedül álltam neki, de a barátom és főtesztelőm, Sanyi kis idő után megszánt, így a kreáció dualista alapon készült. A recept legszigorúbb megkötésével is lazán bántam, nem utaztattam Budapestre Ponpon kutyát Franciaországból, ellenben komoly reményeket fektettem a két házikandúr jelenlétébe, végül is csak érnek annyit, amennyit egy pacaltól lelassult agyú francia keverék, akinek gasztronómiai technikája kimerül abban, hogy fakanalakat rág át fogpiszkálóvá.

Arius és Zephir sokkal kulinárisabb attributumokkal rendelkezik, előkelően falatozzák az apróra felkockázott marhahúst, sőt, Arius az elegancia netovábbjaként kis mancsával segíti szájába a falatokat, hamarosan kést-villát is kap. Nos, ilyen csapattagokkal a sikert előreláttuk.

Ha valaki macskák híján kételkedik a recept kivitelezhetőségében, akkor tisztes honoráriumért egy pástétomkészítésnyi időre kikölcsönzöm neki a két kandúrt. (la cuisine - a cikk ízelítő Marton Levente Konyhanyelv c. könyvéből)

Hozzávalók:

1 kg sertésdagadó

30 dkg borjúmáj vagy csirkemáj

1 vöröshagyma

3-4 gerezd fokhagyma

1 csapott evőkanál pirospaprika

2 kiskanál durvára tört fekete (vagy színes) bors

fél mokkáskanál édesköménymag

késhegynyi őrölt kömény

1-2 kiskanál só

+ Ponpon kutya helyett két megtermett macska

Elkészítés:

1. A dagadót, a májat, a vöröshagymát és a fokhagymát daráljuk le a nagyobb szemű tárcsán. A borsszemeket és az édesköménymagot mozsárban törjük durvára és a pirospaprikával, az őrölt köménnyel és a sóval együtt alaposan keverjük össze a ledarált alapanyagokkal.

2. Készítsünk elő néhány üveget és fedelüket, mintha befőzés lenne: mossuk meg a mosogatógépben vagy főzzük ki 5 percig egy edényben. Ha hajlamosak vagyunk kockáztatni, akkor csak mossuk meg jó erősen, jó forró víz alatt, többnyire ez is megteszi.

3. A húskrémet tegyük az üvegekbe, zárjuk le, és helyezzük hideg vízzel feltöltött lábasba. A víz lepje el az üvegeket. Lassan forrósítsuk fel a vízet és éppen csak gyöngyözve főzzük a pástétomokat 3 órán át, fedő alatt. A vízben hagyjuk kihűlni, majd spájzoljuk el.

Minimum egy hónapig kell várni az első kibontásig.

A franciák armagnac-kal öblítik ki az üvegeket, mielőtt megtöltik, ezt mi is megcsinálhatjuk, elvégre a konzervkészítés a legjobb indok, hogy befektessünk egy üveg drága italba. Hamar megtérül, és még hamarabb elfogy.

Ha az üvegek nagyon koccannak főzés közben, és a vacogás felidegesít, akkor tegyünk az üvegek alá egy tiszta konyharuhát.