Madeleine légiesen könnyű, hódító, kacér és mindenki megkaphatja – mégsem nevezhető ledér erkölcsűnek. Madeleine előélete is stílusos: szerepel benne egy barokk város, egy menekült lengyel exkirály, egy sütésre hajlamos francia leányzó –mindez első világháborús kémnők vagy nemzetközi hírhedtségű kalandorasszonyok irígységét is kiválthatná.
Manapság, a globalizáció korában szokás azt mondani, hogy minden mindennel összefügg. Meg hogy pillangó effektus, ami alatt azt értik, hogy ha Peruban kipusztulnak a lepkék, akkor abból hurrikán lesz Észak-Texasban. Vagy valami ilyesmi.
Ez, kérem, modern korunk egyik szokásos fontoskodása. Régen is minden összefüggött mindennel, így például az is, hogy miután 1733 szeptemberében a lengyelek királyuknak választották Stanislaw Lezczynskit, alig egy hónappal később még egy királyt választottak, III. Ágost személyében. A csapodár lengyel királyválasztási szokásoknak pediglen nagy hatása lett az egyetemes gasztronómia fejlődésére, hiszen az ellenkirály hiányában Stanislaw király Lengyelországban marad, és nem járul hozzá Madeleine megszületéséhez. Így azonban menekülőre fogta, és meg is érkezett apósa, XV. Lajos francia király országába, ahol szenvedtetéseiért kárpótlásul megkapta Lotharingia tartományt, annak fővárosával, Nancyval együtt. Elvégre miért pont a fővárost ne kapta volna meg?
A már nem király Stanislaw itt egy csodás barokk várost építtetett unalmában, hogy valamivel kitöltse a kormányzástól megüresedett óráit. Egyszer pedig valami különös édességgel találkozott, amit egy helyi cselédlány, bizonyos Madeleine sütött. Hamarjában, improvizálva készült ez a sütemény, amelynek citromos – akkoriban nagy egzotikum! – illata egyből elcsavarta a volt király minden érzékszervét. Mivel a süteménynek neve nem volt, Madeleinnek erre már nem jutott ideje, hogy kifundálja, így a természettudományos felfedezésekhez hasonlóan ő maga lett a névadó.
A madeleine azóta a törékeny francia sikk legmagasabb szintű földi inkarnációja, a zen európai megfelelője, ehető bölcsek köve. Elkészítése roppant egyszerű, mindössze a sütési idő hihetetlen rövidségét kell komolyan venni, illetve venni kell egy speciális madeleine-formát (már nálunk is kapható!), mivel csak az nevezhető madeleine-nek, ami a nyújtott kagylóformában sül ki. Hogy ez a forma amúgy hamarjában hogyan került a Nancy városabeli Madeleine keze ügyébe, azt nem tudjuk, lehet, hogy korábban egészen más célt szolgált, de ma már senki sem meri másra használni.
Hozzávalók:
- 3 tojás
- 1 citrom héja
- esetleg: 1 lime héja
- 150 g átszitált liszt
- 100 g olvasztott és kissé kihűtött vaj
Lime-szirup:
- 2 lime reszelt héját és levét 5 perc alatt főzzük össze 150 g cukorral és vízzel.
Elkészítés:
1. Az elkészítése során három egész tojást és 90 gr cukrot kemény fehér habbá verünk. Ehhez legalább 4-5 perc kell, elektromos habverővel. Beleforgatunk 150 gr lisztet, majd beleöntünk 100 gram olvasztott vajat. Végezetül citromhéjat reszelünk bele, sőt, a lime is kiválóan megfelel.
(lacuisine: A ribizlit vagy más gyümölcs darabkákat a tésztába keverjük)
2. A formákba kanalazzuk, és 200 fokos sütőben laza 8 perc alatt megsütjük. Esetleg 10 perc alatt, de 12 percnél semmiképp se tovább. Ennyi.
Proust híres, Az eltűnt idő nyomában című regényében az író attól kezd vissza-visszanyúlni emlékezetébe, hogy megkóstol egy ilyen süteményt, és eszébe jut, hogy gyerekkorában lime-sziruppal meglocsolt madeleine-t evett. Nyugodtan kövessük a példáját. Ha híres regény lesz a vége, abból se lesz baj.
