home
asdsa
támogatóink

Francia furaság

2011. 11. 17.

Nem tagadom, hogy vonzódom a bonyolultabb ételekhez, de most a józan életfelfogású, elfoglalt francia parasztasszonyok kedvencei közül válogattam. A rusztikus francia konyha neozsellér ágához három roppant szimpla sütemény tartozik: a far, a flan és a clafoutis.

Most a clafoutis-ről lesz szó, amelyet hagyományosan cseresznyével készítenek, de ha fel akarják borítani a hagyományt, akkor használjanak meggyet, epret, almát, szilvát, áfonyát, sőt, akár banánt is. Igaz, egyikkel sem lesz olyan finom, mint cseresznyével, mert ezt a sodószerű tésztát és a pukkanóan piros bogyókat az isten is egymásnak teremtette, de azért csalódni se fogunk.

A clafoutis Franciaország középső vidékéről, Limousin megyéből származik, amely olyan nagyszerű dolgokat adományozott a világnak, mint a hófehéren áttetsző, értékes limoges-i porcelánt, illetve a méretes autók elnevezését, a limuzint, amely a helyi lakosok hosszúkás fejfedőjéről, kámzsájáról kapta a nevét. A harmadik adomány pedig maga a clafoutis, amely az okcitán nyelvből (clafotis, clafir) származik, és azt jeleni, hogy megtölteni. Az okcitán pedig egy mediterrán partvidéki nyelvjárás,  spanyol–katalán–francia mixtúra, ilyet beszéltek valaha Barcelonától Marseilles-ig, mielőtt a francia ki nem irtotta volna, s Limousin a legészakibb pontja, ahová kiterjedt. Franciaországnak a Rhone folyó és a spanyol határ közé eső részét ma is úgy hívják, hogy Languedoc, azaz az oc nylev földje. Amúgy a szomszédos Provance-ban az ehhez hasonló provanszált beszélik.

A clafoutis tehát erről a vidékról terjedt el szerte Franciaországban a XIX. században, majd szerte a világban a XX. században. Maga a sütemény ennél valószínűleg jóval vénebb, de pontos dokumentáció nem maradt ránk.

A clafoutis tésztáját meglehetős konszenzus övezi, ám az egyszerűbbnek tűnő hozzávaló, a cseresznye már felvet néhány vitás kérdést. A tradicionalisták váltig állítják, hogy a clafoutis csak akkor lesz igazi, ha magozatlan cseresznyével készül. Sütés közben ugyanis a cseresznyemag is beleadja a maga ízét-illatát a süteménybe, magnélküli cseresznye esetében pedig ez az íz értelemszerűen hiányzik. A baj csak annyi, hogy a cseresznyemag által biztosított pluszörömöt ellensúlyozza a bosszúság, ami falatozás és cseresznyemag-válogatás közben végigkísér, nem is említve a ráharapás kellemetlen esetét. Mint látjuk, az eredeti clafoutis minimum a meggymagozó feltalálása előttre datálható. S e két tábor mellett van egy kompromisszumkészebb, de erősen hedonista álláspont is, miszerint a clafoutis akkor lesz a legjobb, ha 3-4 évig konyakban érlelt cseresznyével vagy meggyel készítjük, hiszen az alkoholtól a mag megpuhul, gond nélkül szétrágható, s a konyaktartalomnak köszönhetően vacsora után nem is kell lehajtani egy pohárkával. Jó étvágyat, illetve konyakos meggy esetében gyorsan múló macskajajt kívánok! (la cuisine - a cikk ízelítő Marton Levente Konyhanyelv c. könyvből)  

Hozzávalók:

2,5 dl tejszín

1,5 dl tej

1 mokkáskanál vaníliakivonat vagy 1 vaníliarúd

3 tojás

6 dkg cukor

10 dkg liszt

50-60 dkg cseresznye vagy meggy

opcionális: 1 evőkanál cseresznyepálinka (eau de vie)

 

Elkészítés:

1. Döntsük el, melyik cseresznyeváltozatot használjuk – a kompót is tökéletesen megfelel –, aztán melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A tejszínt öntsük egy kis lábosba, adjuk hozzá az eredeti vaníliakivonatot vagy a hosszában félbevágott vaníliarudat a kikapart magvaival együtt. Lassú tűzön forrósítsuk, de ne forraljuk fel. 5 perc után vegyük le a tűzről, adjunk hozzá 1,5 deci hideg, zsírdús tejet, és hagyjuk kihűlni.

2. A tojásokat a cukorral felverjük, hozzáadjuk a lisztet, aztán az egészet hozzákeverjük a kihűlt vaníliás tejhez-tejszínhez, amiből előbb kidobtuk a vaníliahüvelyt. Keverjük össze, szórjunk bele a cseresznyét vagy mást, locsoljuk meg a cseresznyepálinkával – ha mást használunk, akkor lehetőleg abból a fajta gyümölcsből készült pálinkával, de ha konyakos cseresznyét-meggyet használunk, akkor a pálinkáról már mondjunk le.

3. Ismét keverjük össze, majd öntsük át egy kivajazott, lapos sütőformába, és tegyük a sütőbe 25-30 percre. Amikor a teteje aranybarna lesz, akkor már tálalható, és ne lepődjenek meg, ha még kissé rezgős: ennek a sodószerű tésztának ilyennek kell lennie, ha keményre sütjük, kárba vész. Nagy kanállal szaggassunk belőle a tányérokra, megszórhatjuk porcukorral, és adhatunk mellé egy gombóc vanília- vagy gyümölcsfagylaltot is.
 

1 komment

Címkék: klasszikus gyümölcsök desszertek tejtermékek aquitania limousin auvergne átlagos költségvetésű

A bejegyzés trackback címe:

https://lacuisine.blog.hu/api/trackback/id/tr563388630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bistyu · http://www.papirparbaj.hu 2011.11.24. 12:52:17

Azt hiszem éhes vagyok.. csak ilyen blogokat nézek mér egy fél órája... :D
Megyek eszem valamit inkább!